Mészöly Berni

Mai világunkban senki sem lepődik meg azon, ha valaki az mondja „WOW-ozik egyet”. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy az illető leül, és belép egy virtuális világba, találkozik ismerőseivel és nem mellesleg megküzd néhány ellenséggel a Word of Warkraft elnevezésű játékban.

Nagyon érdekes volt számomra a fejezetnek, a játékot megemlítő része. Mennyire képes lemodellezni egy virtuális térben létrehozott katasztrófahelyzet a valóságosat? A fejezet szerzői említést tesznek a játékban elhatalmasodó betegség elterjedéséről. Úgy gondolom ezeknek a virtuális tereknek lehetne egyfajta preventív szerepet is tulajdonítani: meg lehetne edződni és esetleg túlélési technikákat megtanulni egy esetleges világkatasztrófa esetére.

Mennyire elképzelhetetlen és valószerűtlen lett volna a fenti kijelentés évekkel ezelőtt? Ma még kérdéses, hogy milyen hatással lesz az új technológia a valós, offline közösségekre. Mint mindenben, ebben a tekintetben is találkozhatunk optimista és pesszimista vélekedésekkel: az pozitívan gondolkodók szerint ezek az eszközök továbbterjesztik, kiegészítik az emberek közötti kapcsolatteremtés módozatait. Képessé válunk függetlenedni földrajzi távolságtól és nem mellesleg a való életben, a kapcsolatteremtést korlátozó tényezőktől.

Nem újdonság ez, hogy vágyunk más emberekkel kialakított kapcsolatokra. Ezek az online kapcsolatok jóval kiterjedtebbek és professzionálisabbak lehetnek a való életben kialakított kapcsolatoknál. Mi a helyzet azzal a ténnyel, hogy virtuális világunkban tulajdonképpen bármilyenek lehetünk? Megváltoztatni testi adottságainkat nem etikátlan ezekben a közösségekben. Sokkal előnyösebb lehet a kapcsolattartás és kapcsolatteremtés szempontjából, ha vonzó külsőt alakítunk ki magunknak a virtuális valóságban. Kiderült, hogy az online megjelenés tetszőlegesnek tűnő manipulációi befolyásolják az online interakciókat is. Egy kutatásban, akiknek vonzó avatárjuk volt, nagyobb önbizalmat mutattak, például hajlamosabbak voltak beszélni önmagukról. Vagyis a magabiztosságukat nem az határozta meg, hogy ők maguk a valóságos életben mennyire vonzóak, hanem az avatárjuk vonzó vagy kevésbé volta. Átvihetőek ezek a virtuális interakciók a való világba is, így elképzelhető, hogy ezeknek a manipulációknak lehet önbizalom növelő hatásuk is?

Az online jelenlétünket képesek vagyunk leképezni is, hiszen a közösségi oldalak éppen ezen elv alapján működnek. A közösségi oldalak nem témák, hanem emberek köré szerveződnek.

Mára emberek százmilliói illesztették be a közösségi oldalak használatát a mindennapi életükbe. Nem azzal a céllal szerveződtek, hogy idegenek ismerkedjenek egymással.

 

Számomra mindig is nagyon érdekes a különféle országokban élő szokásainak összehasonlítása, kiemelten aktuális és újszerű az internetezési szokások összehasonlítására irányuló kutatás.

Csepeli György és Prazsák Gergő Örök visszatérés? Társadalom az információs korban című könyvük egyik fejezetében beszámolnak az European Social Survey (ESS) kutatásról, melyet 2008-ban végeztek 20 európai ország részvételével.

A kutatás alapfeltevése az volt, hogy az internethasználat szempontjából nem mindegy mennyire fejlett az adott ország. Fontos tényező a politikai beállítódás, a kultúra stb., a szerző ezek mentén vezeti le az internethasználat jellemzőit.

 

Előzetes elvárásaimnak számos kutatási eredmény megfelelt, de voltak nagyon meglepő – pozitív végeredmények is. Nem meglepő, hogy Nyugat-Európa fejlettebb az internethasználat gyakoriságának szempontjából, Kelet felé haladva egyre kisebb a rendszeresen internethasználók aránya. Vajon hazánk hol áll a nem munkahelyi célú internethasználat témakörében? Magyarország nem végzett előkelő helyen e tekintetben, de tulajdonképpen várható volt, hogy a fejlettebb országok fognak magasabb helyezést elérni. Mi lehet az oka az eltéréseknek? A gazdasági helyzet megmagyarázhatja mindezt? Véleményem szerint az otthoni internetezés gyakorisága és hossza összefüggésben állhat a foglalkoztatottsággal is és ezen keresztül az anyagiakkal. Akiknek van biztos állásuk, nyilvánvalóan megfizethetik az internet előfizetés havidíját, és munkahelyi leterheltségük következtében gyakorta választják a kikapcsolódásnak ezen módját.

Ehhez kapcsolódva említeném meg a kutatás munkahelyi autonómiára vonatkozó részét: ezek a kérdések azt voltak hivatottak megvizsgálni, hogy a munkahelyeken milyen mértékben dönthetnek a munkavállalók saját maguk a napi feladataik megválasztásáról. Az eredmények ebben a tekintetben sem meglepőek: a Skandináv országokban a legnagyobb az autonómia, legkevésbé Magyarországon és Bulgáriában. Miért érdekes ez az internetezés szempontjából? Mert a bizalmat összefüggésbe hozták az internethasználattal: a fejlett kapitalista országokban a munkavállalóban megbíznak, akik magas autonómiát élvezhetnek munkahelyükön. Ezen a területen sem meglepő eredmény, hogy leginkább a skandináv országokban és legkevésbé a korábbi szocialista országokban bíznak meg az emberek egymásban.

 

Mi a helyzet a bejegyzés címében is említett értékekkel? Az ESS kutatás során a Shalom Swarcz által kidolgozott érték-tesztet is kitöltették a résztvevőkkel. Ennek eredményei alapján három értékmintázat rajzolódott ki: altruizmus-univerzalizmus, individualizmus, konformizmus. Ezekhez kapcsolódva három értékrend-típus is egyaránt szerepel a kutatásban.

„Cselekvők”: önmagukat tartják az értékek hordozóinak, sok bennük a tolerancia és az altruizmus. A boldogságra, gazdagságra, a másokon való segítésre törekednek.

„Szenvedők”: ők egyáltalán nem ismerik a munkahelyi autonómiát, gyanakvóak, gyávák, az államtól várnak mindenre megoldást.

„Lázadók”: a tagadás uralkodik bennük. Elutasítják az etatizmust, nincs bennük sem bizalom, sem tolerancia.

Az értékrendek és az internethasználat közötti összefüggések azt mutatják, hogy a cselekvők csoportjába tartoznak a rendszeres internethasználók többsége, és a legkevesebbet internetezők alkotják a szenvedők csoportját.

 

Munkahelyi autonómia és internethasználat hogyan kerülhet összefüggésbe? Alapvetően szerintem a bizalom a meghatározó. Általában azon országokban magasabb az internetezők aránya, ahol rendezettek a munkahelyi viszonyok és megbíznak a munkavállalókban. A kutatás eredményei sajnos hazánk szempontjából nem kimondottan szívmelengetőek, de kirajzolódni látszik a követendő példa, láthatóvá válik merre kell haladnunk a fejlődésben.

Nehéz erről a tételről nem részletesen, és nem a szakirodalom pontos tematikájában írni. Komenczi Bertalan Elektronikus tanulási környezetek című kötetében részletesen olvashatunk a humán kognitív architektúrák fejlődéséről. Milyen szakaszokon keresztül valósult meg a fejődés?

A folyamat kezdeti lépése a genetikai átadás volt. Ezen folyamat nélkül a fajok fennmaradása, és környezethez való alkalmazkodása lehetetlen lett volna. Az alkalmazkodás a feltételek megismerése és a viselkedés azokhoz történő fokozatos változtatása. Az idők elteltével folyamatosan egyre nagyobb mennyiségű és valószínűleg jobb minőségű tudáskészlet halmozódott fel. Ennek a fajta tudásnak a jellemzője, hogy a múltra vonatkozik, tulajdonképpen mondhatjuk, hogy retrospektív tudás.

Ez, a genetikai átadással örökíthető tudáskészlet nem volt elég, a fejlődéshez. Szükségessé vált egyéni tapasztalatszerzés, belső reprezentációk kialakítása. Az agy nyitott információs rendszer: a környezet inputjainak hatására programozódik és programozható, egy részük azonban módosítható és felülírható. Honnan szereznek információt az állatok? Elsősorban a környezet aktuális állapota mérvadó esetükben. Emlékképeik csak a velük megtörtént dolgokra vonatkozhatnak, és valószínűleg ezekhez az ismeretekhez sem férhetnek hozzá tetszés szerint. Kommunikációjuk nem jelentős, tulajdonképpen zárt rendszert alkot. Az állati kommunikációnak a csoportműködést szabályozó funkciója van.

Mi is a kognitív habitus tulajdonképpen? „Olyan hatás és lehetőségrendszer, amelybe az ember beleszületik és hatással van rá, amelyen keresztül tanul – és amely egész életén keresztül orientálja és formálja.”( Tomasello-Bourdeau)

Ez a folyamat vezetett az emberi elme kifejődéséhez, mely tulajdonképpen nevezhető folyamatok sorozatának. Az emberi kommunikációs rendszer már alkalmassá vált tudásátadásra. Kulturális evolúcióról beszélünk, mely a társas tanulásra épül. Ennek a fejlődési folyamatnak alapja a kulturális átadás. A kulturális átadás alapvető formái az utánzásos tanulás és a tanítás alapján történő tanulás. Az ember konstrukciós képessége egyedülálló, változatos eszköz és szimbólumvilág létrehozását tette lehetővé, továbbá a valós vagy virtuális együttműködésen alapuló társas találékonyság, a szociogenezis. A kulturális átadással változik és fejlődik a nyelv, a kultúra.

Donald szerint a humán kognitív architektúra kialakulási folyamatának szempontjából három, hierarchikusan egymásra épülő, szintet lehet megkülönbeztetni: ez a mimetiku,s mitikus és teoretikus kultúra. A mimetikus kultúrára még az utánzás jellemző. Beszélhetünk tanítás-tanulásról ebben a kultúrában? Tudásátadás nem zajlik, viszont tanulás, tulajdonképpen informális módon igen: a tapasztaltabban cselekvéseinek leutánzása a hatékonyság feltétele.

A következő lépcső a mitikus kultúra, melyben hatalmas előrelépést jelentett a beszéd megjelenése. Új kognitív műveletek elvégzésére kellett alkalmassá válnia az emberi agynak. Nem csupán a modellezett, testi mozdulatokkal eljátszott történetek megértésére kellett képesnek lenni, hanem a nyelvi szimbólumokkal ábrázolt, tulajdonképpen „virtuális” környezethez.

Teljes mértékben egyetértek azokkal a gondolkodókkal, akik azt vallják, hogy éppen ideje az oktatás átalakulásának. Komenczi Bertalan könyvéből megismerkedhetünk Bonk elméletével, mely szerint az oktatás megérett a változásra. Szerinte a fejlődés nem írható le lineárisan, csakis exponenciálisan. 2009-es jóslata mára teljes mértékben beigazolódott: az internet általánossá vált, az eszközök pedig kompaktabbá váltak.

Lehet elég felkészült az oktatás a modern eszközök befogadására? Az iskolákat, a fenntartókat, a tanárokat kell-e felkészíteni ezekre a változásokra? Abban szinte biztos vagyok, hogy a diákok nagy rész fogékony ezekre a változásokra. Nem mondom azt, hogy ne lenne szükség egyéni tanulási utak kialakítására, hiszen sohasem lehet teljesen homogén csoportokat létrehozni. Ugyanakkor felmerül a kérdés: megvalósítható ez a gyakorlatban, a mai financiális és osztálytermi keretek között?

Az elektronikus tanulást körüllengi egyfajta mitikus felhang: sokan gondolnak úgy erre a tanulási formára, mint a jövő nagy lehetőségére, de nem gondolnak bele pl. abba, hogy ők maguk képesek lennének-e kezelni egy modern elektronikus tanulási felületet? Van-e megbízható szélessávú internet hozzáférésük stb. Elgondolkodtató pl.: milyen mintákat lát a mai gyerek a szüleitől?  A szülők állandó rohanásban vannak, idő hiányában egyszerre végeznek látszólag egymással kevés kapcsolatban lévő tevékenységeket. Vajon élénkító hatással van ez a fejlődő szervezetre, arra ösztönzi, hogy minél több mindent tanuljon meg, vagy éppen ellenkezőleg, arra orientálja, hogy összezavarodjon?

Hová vezethet a modern tanulási környezetek elterjedése?

Nyíri Kristóf szerint a képies, internetes tanulási környezet mentén a filozofikus, könyv alapú környezetek eltűntek, a virtuális és internetes tanulási környezetben, a fiatal és felnőtt felhasználóként tanul. Egyre jobban átveszi a nyomtatott sajtó szerepét és helyét az interneten elérhető tartalom. Tulajdonképpen legalább olyan mértékű változásnak lehetünk szemtanúi, mint a nyomtatott sajtó megjelenésekor. Abban az időben a társadalomnak alkalmazkodnia kellett a változásokhoz abban az értelemben, hogy annak, aki lépést szeretett volna tartani a társadalom többi tagjával, feltétlen meg kellett tanulni olvasni. Mi lesz az elektronikus média, elektronikus tanulás környezet hatása a mai emberre?

Alapvető változásokat fog hozni McLuhan szerint a tanár-diák viszonyokban, ám ennek hatása nem egyértelműen pozitív. Az elszemélytelenedés úgy gondolom sok mindentől foszthatja meg a kizárólag elektronikus környezetben tanulókat. Mai napi emlékszem általános iskolai irodalom tanáromra. Nem azért, mert rossz emlékek kötődnek hozzá, nem is azért mert kivételezett volna velem, Csupán azért, mert személyisége megragadott, tanítási módszere kiemelkedett a tantestületből. Lehet-e elektronikus tanulási környezetben ilyen emlékeket gyűjteni?

Illich annak híve, hogy teljes autonómia lenne célravezető az oktatásban, az iskola, mint intézmény megszüntetésével párhuzamosan, teljesen felszabadítaná a tanulást térben és időben is. Szerinte, a tanulás legnagyobb része nem az iskolában, hanem azon kívül, szándékolatlanul megy végbe, ezért lehetővé kell tenni ennek megteremtését. Úgy vélem, fontos tanulási folyamatok mennek végbe az iskolán kívül, de nem gondolom, hogy az iskola feleslegessé válna ezek mellett. Kell támogató, vezető személy az informálisan érkezett tudások megértéséhez is, de szerintem a szülők tudása ehhez éppen elegendő.

Nehéz megjósolni a tanítás-tanulás jövőjét. Annyiban biztos vagyok, hogy változások kellenek, de hogy ezek milyen nagyságrendűek legyenek, és mennyire szükséges az, hogy az iskolai élet minden aspektusára kivetítődjenek, nem tudom.