Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában. Mire képesek a közösségi hálózatok és hogyan alakítják sorsunkat? című könyv alapján.
Mai világunkban senki sem lepődik meg azon, ha valaki az mondja „WOW-ozik egyet”. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy az illető leül, és belép egy virtuális világba, találkozik ismerőseivel és nem mellesleg megküzd néhány ellenséggel a Word of Warkraft elnevezésű játékban.
Nagyon érdekes volt számomra a fejezetnek, a játékot megemlítő része. Mennyire képes lemodellezni egy virtuális térben létrehozott katasztrófahelyzet a valóságosat? A fejezet szerzői említést tesznek a játékban elhatalmasodó betegség elterjedéséről. Úgy gondolom ezeknek a virtuális tereknek lehetne egyfajta preventív szerepet is tulajdonítani: meg lehetne edződni és esetleg túlélési technikákat megtanulni egy esetleges világkatasztrófa esetére.
Mennyire elképzelhetetlen és valószerűtlen lett volna a fenti kijelentés évekkel ezelőtt? Ma még kérdéses, hogy milyen hatással lesz az új technológia a valós, offline közösségekre. Mint mindenben, ebben a tekintetben is találkozhatunk optimista és pesszimista vélekedésekkel: az pozitívan gondolkodók szerint ezek az eszközök továbbterjesztik, kiegészítik az emberek közötti kapcsolatteremtés módozatait. Képessé válunk függetlenedni földrajzi távolságtól és nem mellesleg a való életben, a kapcsolatteremtést korlátozó tényezőktől.
Nem újdonság ez, hogy vágyunk más emberekkel kialakított kapcsolatokra. Ezek az online kapcsolatok jóval kiterjedtebbek és professzionálisabbak lehetnek a való életben kialakított kapcsolatoknál. Mi a helyzet azzal a ténnyel, hogy virtuális világunkban tulajdonképpen bármilyenek lehetünk? Megváltoztatni testi adottságainkat nem etikátlan ezekben a közösségekben. Sokkal előnyösebb lehet a kapcsolattartás és kapcsolatteremtés szempontjából, ha vonzó külsőt alakítunk ki magunknak a virtuális valóságban. Kiderült, hogy az online megjelenés tetszőlegesnek tűnő manipulációi befolyásolják az online interakciókat is. Egy kutatásban, akiknek vonzó avatárjuk volt, nagyobb önbizalmat mutattak, például hajlamosabbak voltak beszélni önmagukról. Vagyis a magabiztosságukat nem az határozta meg, hogy ők maguk a valóságos életben mennyire vonzóak, hanem az avatárjuk vonzó vagy kevésbé volta. Átvihetőek ezek a virtuális interakciók a való világba is, így elképzelhető, hogy ezeknek a manipulációknak lehet önbizalom növelő hatásuk is?
Az online jelenlétünket képesek vagyunk leképezni is, hiszen a közösségi oldalak éppen ezen elv alapján működnek. A közösségi oldalak nem témák, hanem emberek köré szerveződnek.
Mára emberek százmilliói illesztették be a közösségi oldalak használatát a mindennapi életükbe. Nem azzal a céllal szerveződtek, hogy idegenek ismerkedjenek egymással.
A Facebook térhódítása nem meglepő, hiszen ez volt az első olyan oldal, mely kielégítette a közösségi oldalak felhasználóinak valamennyi igényét. A Facebook atyja, Mark Zuckerberg egy egyetemi heccből kiindulva, mára meghatározó médiahatalommá vált. Nem csak felhasználói vagyunk a Facebooknak , hanem törődünk fejlődésével, érdekelnek a pletykák stb.
Ugyan a virtuális világokban lehetőség van egy második életre, amelyben a valóságos világban meglévő korlátok nélkül folytathatunk interakciókat. Ezek a formák elhomályosítják a valóság és a virtuális világ közötti határokat.
Egyre inkább arra halad a fejlődés, hogy ne másnak adjuk ki magunkat, hanem saját identitásunkat felvállalva kössünk ismeretségeket.
